Mikor lesz már végre SZERETET bennetek – ti „krokodilagyú”, „segghülye”, „fogatlan”, „dagadék”, „patkány” Fidesz-szavazók? Ó, mikor?

Kiscsillag-számban gyalázza a fideszeseket Lovasi András, akinek Győrffy Ákos írt szívhez szóló levelet a Mandineren. Lovasi azzal gyanúsítja a „titkos alföldi hadsereget”, hogy homofób, meg biztonsági örökből áll, és jelzi, hogy nehéz lesz őket így szeretni.

Magyar Péter és a Tisza szeretetországból beszél, de állandóan lenézően fröcsögnek a fideszesekre. A múlt keddi tüntetésen egy kislány a fideszes szomszédról beszélt, aki győlölködik. Magyar Péter azt posztolta április elsején, hogy „a Fidesz és Orbán Viktor a gyűlöletet, az agressziót és az erőszakot választják. Mi a TISZA-nál a békét, az összefogást és a mosolyt.”

Mióta Fidesz-kormány van, azt hallgatjuk, hogy micsoda keresztény szeretet az ilyen, ami szembe megy a migrációval (migránsokkal), az LMBTQ-val, Sorossal, az ellenzékkel, és, úgymond, „gyűlöletet kelt”. Mert hát a kereszténység az „univerzális szeretetről” szól Gulyás Márton szerint, azaz

Valahogy ezek a szeretetfelszólítások mindig egyoldalúak.

de a megszólaló megmondóemberek, értelmiségiek, akik többnyire amúgy nem keresztények, magukra láthatóan nem tartják azt érvényesnek. 

A fideszeseket lehet pocskondiázni, elmondani patkánynak, mint Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselő, aki 2019-ben az ATV-ben jegyezte meg, hogy azért népszerű a Fidesz, mert túl sok a patkány Magyarországon (persze bocsánatot kért, és nem úgy értette).

Tóta W. Árpád értekezett már arról, hogy a „néplélek ostoba, mint a segg” (nem tudom, a demokráciára nézve levonta-e ebből a következtetéseit). Csáki Judit színikritikus úgy látta, hogy „Orbán népének foga kevés, szemüvege eltörött vagy rosszul lát, elhízott és tönkrement”. Bruck Gábor volt SZDSZ-es kampánytanácsadó és miegyéb pedig nemes egyszerűséggel

Árad a vidékizés, a parasztozás, a lenézés – árad az ellenzéki szeretet. Mert ugye a „gyűlölködő fideszeseket” nem kell szeretni, hiszen ők gyűlölködnek, a gyűlölködőket gyűlölni kell, gondolom, azt pedig ők mondják meg, hogy ki a gyűlölködő és miért, mint anno a szovjetek, akik magukhoz vonták a mindenkori fasiszta meghatározásának mibenlétét. A szeretetparancs egyirányú; az fel sem merül az ellenzéki nagyvárosi értelmiségben, influenszerekben és miegymásokban, hogy

A baloldali értelmiségnek szokása elvetni a civilizáció és barbárság megkülönböztetését és bármilyen más csoportfelosztást, legyen szó vallásokról, nemzetekről, kultúrkörökről, mert ezt alapvetően kirekesztőnek tartja.

míg a jobboldal szerinte a reakció, a retrográd elképzelések, a tanulatlan parasztok, a szűklátókörűség, a provincializmus, az alantas érzelmekre való apelláció letéteményese.

Mindez nem annyira szeretetaktusnak, mint inkább a civilizáció és barbárság kettősége baloldali elgondolásának tűnik. Vannak barátok, és vannak ellenségek; az ellenségek pedig – szól az önigazolás – az ellenségeskedők (gyűlölködők, fasiszták). 

Várjunk csak, volt valaki, aki azt írta, a politika sajátossága, hogy mindig van barát–ellenség-viszony, barát–ellenség-szembenállás – igen, úgy hívják, hogy Carl Schmitt.

És megint igaza van. A baloldalnak, az ellenzéknek is van kijelölt ellensége a szeretet nevében, mégpedig „a fideszesek”, avagy Lovasi-módra megfogalmazva a „titkos alföldi hadsereg” (dunántúli fideszesnek meg észak-magyarországi fideszesnek lenni a dombok és hegyek közt már smafu).

De van itt egy másik lényeges kérdés is: mi a szeretet? 

A keddenkénti tüntetéseken úgy képzelik a szeretetet, hogy válogatás nélkül mindenkit magunkhoz ölelünk (kivéve a fideszeseket), árad az érzelem, és akárki akárminek gondolja magát, akármilyen életet él, affirmatív terápiát alkalmazunk (azaz megerősítjük abban, hogy igen, jó az úgy, ahogy ő gondolja).

miszerint autonómok vagyunk, és úgy vagyunk autonómok, hogy a hagyományok, intézmények és Isten uralma alól emancipáltuk magunkat, illetve aki még nem tette meg, annak emancipálnia kell magát.

de egyenesen következik a modernből. A „minden mehet” szabadságát paradox módon a determinizmus igazolja, az a modern tudományos elmélet, ami szerint nincs valójában szabad akarat, a rossz tulajdonságaink velünk születnek (nincs rossz ember, kivéve a fideszest), meg a jók is (nincsenek hősök), és persze ha valami nem születik velünk, akkor a környezet determinál minket, rossz szüleink voltak, nem volt gyerekszobánk, ezt láttuk az oviban.

A szabadság valamire való szabadság, jól kell felhasználni, és a kereszténység azt is megmondja, hogyan, vagy inkább hogy hogyan ne. A kereszténység igénybe vesz, s mivel az eszmény nehezen érhető el, és folyton elbukunk, ezért ezzel a feszültséggel, a bűntudattal együtt kell élni. De mégsem ugyanaz bűnös kereszténynek lenni, aki újra meg újra elbukik, de tudja, ki az út, az igazság és az élet, és mégis többé-kevésbé hozzá igazítja életét;

Van civitas Dei és civitas terrena, még ha keverednek is. A cél önmagunk elveszejtése és az imitatio Christi. Persze ez keveseknek sikerül igazán, ők a szentek. Akiknek részlegesen sikerül, azok meg a bűnös keresztény hívek. Így megy ez kétezer év óta, és így megy majd, míg világ a világ.

A kereszténység többféle szeretetet különböztet meg. C. S. Lewis négyféle szeretetetről ír (A szeretet négy arca) a dolgok szeretetén túl:

A Katolikus Lexikon szerint „a keresztény felebaráti szeretet sajátossága és újdonsága a Krisztushoz tartozás, az együttlét Isten szeretetében. Minden más humanitástól vagy emberiességtől épp abban különbözik ez a szeretet, hogy 1) a Krisztusban megmutatkozó Isten szeretetére és a másik emberben jelenvaló istenképmásra irányul, s 2) Jézus parancsa szerint kiterjed az ellenségre is.” Az ellenségszeretet azonban „nem zárja ki a rosszal szembeni ellenállást, sem a harcot a másik megváltoztatásáért”.

Ahogy egy prédikációban hallottam: a kereszténység nem kötelez rá senkit, hogy bántalmazó párját vagy rokonát szívből szeresse; inkább arra irányul, hogy akarjuk az illető javát, ami jelenthet súlyos restrikciókat is akár, emellett pedig imádkozzunk a lelki üdvéért és megjavulásáért.

A keddi tüntetések által védelmezett életmódokat például ellenjavallja. Sokat halljuk mostanában: Isten úgy szeret, ahogy vagy. Csakhogy ez a kijelentés átideologizálódott. Isten úgy szeret, ahogy vagy, de mégis új emberré kellene válnunk, és az igazi szeretet azt követeli, hogy ne alternatív életmódok, ezoterikus hitek felé tereljük az embereket, hanem a kereszténység felé.

Szerintem ez az igénybe vevő, valamire és valakire irányuló szeretetértelmezés eléggé más, mint a szirupos, (majdnem) minden megerősítő baloldali-liberális szeretetfelfogás.

A keresztény szeretetet eszménynek tekintők persze töredékesen valósítják azt meg, beleértve akár politikusokat is. De attól még, hogy botladozunk vagy állunk egy úton, azért azon az úton vagyunk, nem pedig egy másikon.

***

(Fotó: Hadházy Ákos Facebook-oldala)